This is Africa

This is Africa

A negyedik hét

2017. március 20. - Esbé

Ott tartottam a múltkor, hogy beindulunk turisztikailag. Hát ezt némileg árnyalta, hogy múlt hétfő reggelre úgy itéltem meg, hogy Botond furcsa bőrsérülései nem túl megnyugtatóak. Ezért ismét nekifutottunk a Mediclinic élménynek. Ismét magas szinvonalú szolgáltatás keretében bebizonyosodott, hogy Botond elkapta a nem túl kellemes ótvar nevű betegséget. Ezért egy antibiotikum kúrára lett fogva (Augmentin). Viszont adtak mellé probiotikumot, ami döbbenetesen jól hatott, mert egyáltalán nem érezte meg a bélpusztitó hatást. A nap nem , de a tenger javasolt volt erre, úgyhohy még aznap Majával kiegészülve futottunk egy beach kört.

Először egy Komettjie nevű csodszép parton voltunk szinte egyedül. A 13 fokos viz sokat megmagyarázott a szerény érdeklődésből. Ezután tmentünk Simon's townba a pingvinek közé, ahol a strandon élnek, itt egy kb. 18-20 fokos vizben már tudtunk végre fürödni is egy kicsit. A gyerekek és én is nagyon élveztem a tengert, és közben a pingók társaságát, némelyik közénk jött vagy úszott.

Kedden ugyanezen kis csapat ellátogatott az oroszlánok parkjába, ahol elég szép mennyiségű állat van. Sajnos brutális meleg volt, igy leginkább heverésztek az árnyékban az attrakciók, de azért egy Edina nevű példány látott némi fantáziát a megevésünkben, szerencsére a dupla kerités megállitotta. Utána még megtekintettük a majmok világát kiegészitő jelleggel, ők legalább élénkebbek voltak. Egy fagyival azért sikerült kárpótolni ami kimaradt.

Szerdán sikerült ismét Olgával kicsit haladni az üzleti tervezésben, ami nekem külön öröm. Délután de inkább este pedig kimenőt kaptam, hogy Dáviddal és Gabival megünnepeljük Dávid születésnapját. Ez nagyon jól sikerült többek között Gabi remekbe szabott rakott krumplijának köszönhetően. 

Csütörtökön Botival városnéző napot toltunk, ebbe többek között volt az itteni óriáskerékre felülés, illetve egy öbölbeli csónakázás. Hazafelé még sikerült egy helyi dugóba belekeveredni, ezt ne pesti hanem mondjuk nyugat-európai mércével kell elgondolni. 

Másnap újra bementünk a belvárosba, de már ottalvósra, Ildikóéknál tettük le a kocsit, és onnan kirándultunk először a várba, majd onnan a klasszikus double decker buszos túrára váltottunk. Mindeközbe brilliáns pizzát ettünk a Green marketnél, ahol valamiért az étterem tulajdonos hölgy elementáris igényt érzett Botival való táncolásra. Végül beállitotta zenélni is Botit, azt hiszem Botinak ez lehetett a legnagyobb élmény amikor ő zenélt a fokvárosi turistáknak. Este szuper Braiozás Robiékkal, ez az itteni grill, aztán világmegváltó beszélgetés azzal a két emberrel, akik megvalósitották nagyon sokak álmát, kijöttek két kisgyerekkel azért, hogy széles mosolyban nőjenek fel a gyereke. Mindig mondom neki, ti nem itt éltek x éve, ti itt nyaraltok életvitelszerűen.

Reggel hatkor, ez otthon öt, rendkivül kedvesen ébresztettek a gyerekeik, Ezután irány a nagybani zöldségpiac, rajtunk kivül még egy fehér ember láttam, pedig van akkora mint az itthoni. Ezután elindultunk egy ismerős tinivel kiegészülve a Lion's head nevű hegy megmászására. Bár nem túl magas, de az utolsó harmada hardcore mászás annak aki nincs hozzászokva. Ildikóék bevállalták az összes gyereket, és én Katival megmásztam. Óriási élmény volt, bár a tömeg miatt sokkal tovább tartott. 

Vasárnap pedig elmentünk Botival a milnertoni bolhapiacra, aki kap tőlem valamit az jó eséllyel innen lesz. Utána Melbokstrandon próbáltuk ki hátha melegedett a viz, talán 15 fölé ment de 16 nem volt. Mindenesetre több ismerős is volt, Ildikóék is befutottak, úgyhogy jó buli lett a végére. Sajnos szerdán indulunk haza, hát finoman szólva nincs honvágyam, és Boti is jelezte, hogy nem kell hazamennünk, elég ha a család maradék része is idejön. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fokvaros.blog.hu/api/trackback/id/tr5812353327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása